System Messages
Hastánc
Az orientális tánc a női nemnek a szépséghez és az egészséghez, az ősi erőhöz és a női test természetes mozdulataihoz való visszatalálása. A tánc az egyik legősibb gyógyító hatású művészeti ág, segít belefeledkezni a pillanatba és élvezni azt. Megtanít befelé fordulni és kimozdítani magunkból a bennünk lévő örömöt, bánatot, kifejezni a szavakkal leírhatatlant, egyesíteni testünket, lelkünket és szellemünket. A táncos teste és lelke harmonikusan ölelkezik, és a test mozgása ennek a léleknek a természetes nyelve.
A hastánc élő művészet. A táncosok táncaikat minduntalan átalakítják, átértelmezik. Valószínűleg ez hajdanán éppígy volt, ezért nehéz megmondani, honnan ered és milyen is volt az ősi hastánc.
A tánc az ember legrégebbi kifejezési formája, mely sok vallási rituálé fő összetevője volt az emberiség történelme során. Tehát a táncok szakrális jelleggel születtek, legyen szó bármely kultúrkörről. Eredetileg minden szertartás tánc volt, mely során a test és a szellem egyidejű megmozgatásával át lehetett élni azok egységét, és el lehetett jutni egy transzcendens élményhez.
Mivel a nők az élet létrehozói, sokkal erősebb a kapcsolatuk a testükkel, annak változásaival és magával az élet ritmusával, az élet misztériumával. A hastánc eredetét kutatva beszélni kell a matriarchális társadalmak ősi termékenységi rituáléiról, melyben a has, és rajta a köldök – a termékenység jelképeként – központi szerephez jut. A nők saját táncukkal a női lét minden vágyát, örömét és fájdalmát ki tudták fejezni, növelték szexuális energiáikat, fokozták örömüket, harmóniába kerültek sorsukkal, a világegyetemmel. A testüket, mint eszközt használták, hogy spirituális élményben legyen részük. A világ minden pontján megtalálhatóak voltak ezek a szakrális női táncok, melyek idővel különböző irányokban fejlődtek.
A tánc a számunkra a szabadságot, a tiszta érzelmek szabad és kötöttségektől mentes megmutatását jelenti. Korunk orientális tánca annak a fejlődésnek a következménye, amelyen az emberiség végigmegy. És erre éppúgy hat a globalizáció mint bármely más művészeti ágra.
A keleti táncosnő a zenét, mint mozgásra buzdító jelet értelmezi. Ha a táncos értéssel fordul a zene felé, ha hagyja gondolatait és érzelmeit is kibontakozni a dallam hatására, a hosszas keresés eredményeként meg fogja találni azt a mozdulatsort, amely saját, a zene által generált állapotát jelzi. Az így létrejött táncot nem is mozdulatok egymásutánjának nevezi, hanem érzékelésnek és megélésnek a zene által.
