Jóga és globalizáció - avagy, sorsjavítás a 21. században I.

Az emberek mindenhol kavargó, elkeseredett keresésben élnek. A valóság soha nem felel meg álmaiknak. Pedig az ott van, testközelben. Ha nem kapjuk meg, amit akarunk: szenvedünk. Ha azt kapjuk, amit nem akarunk: szenvedünk. Ha pontosan azt kapjuk, amit akartunk: szenvedünk, mert nem tarthatjuk meg örökre.

         Aki jelen helyzetével elégedetlen, a későbbiekben is az marad, hisz soha nem a körülmények okozzák elégedettségünket. Ha egész életünket úgy éljük le, hogy nem tudjuk, hogyan gondolkodunk, érzünk, mi mozgatja tetteinket, életünk legfontosabb tényezőjét hanyagoljuk el. Mindenki számára a tudatában lejátszódó folyamatok a legfontosabbak, mert ezek teszik ki az élet milyenségét.

         Az ember azért küzd, hogy boldog legyen. Mégis örökös elégedetlenség uralkodik el rajtunk. Ha megkérdezik tőlünk, hogy vagyunk, szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy nem vagyunk hajléktalanok, nincsenek fájdalmaink, és van mit ennünk. De még akkor is, amikor azt mondjuk: „jól vagyok”, van ebben egyfajta veszteség tudat, egyfajta vágyódás valami után, amit meg sem tudunk nevezni. Egy érzés, hogy talán nem vagyunk a helyünkön, vagy, hogy valami hiányzik. Ezért folyton azért dolgozunk, hogy egészségesebbek, szebbek, gazdagabbak, munkánkban elismertebbek lehessünk – feltételezvén, hogy ezek tesznek boldoggá.

Az embereket valójában nem az elégítené ki, ha karcsúbbak, gazdagabbak, nagyobb hatalommal bíróak lennének, hanem, ha jól éreznék magukat a bőrükben. „A boldogság keresésében részmegoldásoknak nincs helyük.” /Csíkszentmihályi Mihály – Flow. Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Akadémiai kiadó, Budapest  2001. 25.o./

Mind újabb tapasztalatokra, javakra akarunk szert tenni, mégsem hozzák el a beteljesedés örömét emberi vágyaink, melyek tartósabbak, mint gondolnánk. Az elégedetlenség a hétköznapokban is jól érzékelhető. A vágynak nincs természetes határa. Az újabb és újabb javak megszerzésének lehetősége az igényeket is növeli.

Vágyaink oka a polaritás. A vágy mindig hiányt jelent, feszültséget, kiegészülést követelő sóvárgást. De mire is vágyunk igazán…?

 

A kihívás az, hogy velünkszületett körülményeinkben valósítsuk meg önmagunkat. A megoldásfölösleges terheink levetkőzéséhez, ha megismerjük a tudatunkat és cselekedeteinket formáló erőket. Ez tud hozzásegíteni ahhoz, hogy szabadongondolkodhassunk, érezhessünk, cselekedhessünk, továbbá ahhoz, hogy felépítsük saját magunkat tudatos teremtményekké, aki már nem csupán biológiai ösztönök és szocio-kulturális szokások eredménye.

         Az ilyen személyiség tudatában van önnön szabadságának és nem riad meg tőle. Élvezni tudja az életet, bármit is nyújtson neki, ahogy Gustav Meyrink írja: „Megpróbáltatás nincs, sem büntetés. A külső élet különböző sorsfordulataival nem egyéb, mint gyógyulási folyamat. Az egyiknek fájdalmas, a másiknak kevésbé az, mindig aszerint, hogy önismeretben egészséges-e az illető, vagy tökéletlen.”

A földi szereposztás az önös érdekek terepe, a lelki ön-felismerés pedig a visszahelyezkedés az eredendő harmóniába. A tudatos ember ráébred, hogy mennyire sok köze van a többi emberhez, az élet egészéhez, és azokhoz az erőkhöz, melyek a világot mozgatják.

Amikor az Én átlép az evolúció által a személyisége struktúrájába beépített szűk érdekeltségek határán, akkor érik meg rá, hogy kézbe vegyea fejlődési folyamatok irányítását.Ám a fejlődés útjának jövőbeli alakítása nem oldható meg magányosan, az egyes emberek révén. Ezért kell felmérni, mely társadalmi lehetőségek a legalkalmasabbak a pozitív evolúciós tevékenységek előmozdítására, és hogyan befolyásolhatjuk – mi magunk! – az ilyen lehetőségek kialakulását.

A probléma tehát az, hogy a tudatunk nincs felkészülve az előttünk álló globális problémák megoldására, bármennyire is sürgetőek azok. Ha vakon törtetünk előre, még mindig magunknak akarva, amit csak lehet, nem marad a Földön semmi, aminek örülni lehet. De ha Énünk túl félénk, visszahúzódó, konzervatív, és ellenáll a változásoknak, akkor az életrevalóbb életformák áldozatává válik.

Hogy életben maradunk-e, mi magunk, és bolygónk, és értelmes életet élünk-e, azon múlik, milyenné fejlesztjük Én-ünketés milyen társadalmat formálunk.

 

                                                                                            Juhász Ágnes